„Nem az a leválás, amikor a másik nélkül jól vagy.
A leválás az, ha a másik jelenlétében is jól vagy.” (Gauranga Das)

A TöRTFEHÉR egy család humorral, feszültséggel és kíméletlen pontossággal bemutatott karácsony estéje, ahol az ünnepi idill mögött generációk elhallgatása, sérelme és nem utolsósorban szeretetvágya lüktet. Egy olyan családé, amely az év egy napján minden városban, utcán, tömbházban és lakásban feldíszíti saját karácsonyfáját, miközben a résztvevők igazából csak arra vágynak, hogy lássák, értsék, szeressék őket. Mindez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy egymást olykor jól szétszálazzák. Itt a béke mindig csak egy pillanattal később érkezik.

Egy előadás a látszatidillről és a mögötte húzódó generációs minták feszültségéről, ahol szembesülünk azzal, hogy a leválás és a ragaszkodás ugyanannak az éremnek a két oldala. 

*Az előadás szövege kutatáson, szülőkkel és gyerekekkel készült interjúkon, illetve a színészek improvizációin alapszik.*

A MÁSOK ÉLETE dokumentumszínházi utazás a gondoskodás láthatatlan tereibe. Az erdélyi gondozók valós interjúiból született szövegkönyv azt mutatja meg, milyen élet bontakozik ki Európa legkülönbözőbb városainak nappalijaiban, idősotthonaiban, idegen konyhák melegében és hosszú éjszakák csendjében.

Az előadás a közös és a személyes hangok váltakozásával tárja fel a gondozói tapasztalat sokszólamúságát: egyszerre intim és nyers, egyéni és kollektív, sebezhető és erős. A darab arra kérdez rá, milyen árat fizetünk a gondoskodásért időben, érzelmekben, jelenlétben, és közben mit veszítünk és mit találunk meg saját magunkból.

A gondozói migráció, az otthoni ellátórendszerek hiánya és a nők aránytalan érzelmi munkaterhei ma az egyik legégetőbb társadalmi kérdésnek számítanak Romániában és a régióban, mégis ez a valóság szinte teljesen láthatatlan a közbeszédben, és alulreprezentált a kulturális térben.

A MÁSOK ÉLETE azoknak a nőknek és férfiaknak a történeteit és nézőpontjait igyekszik közvetíteni, akik Európa háztartásaiban működtetik a szociális ellátás informális hálózatát: nap mint nap más emberek mindennapjait kísérik, gyakran láthatatlanul, mégis nélkülözhetetlen jelenléttel.

Mit jelent a család a rohamos tempóban változó világunkban? Miért kell leválnunk róla a felnövekedéshez és miért is olyan nehéz átlátni ma, hogy mit tudunk magunkkal vinni a későbbi életünkbe?

Az előadás két fiatal iskolai éveit követve veti fel azokat a kérdéseket, melyek a különböző nevelési elvek és magánéleti kihívások közepette gyötrik a kamaszkorba lépett embert – és szüleit. Biztos válaszokat senki nem tud tálcán kínálni, ezért a nézők maguk is résztvevőivé válnak a látottaknak, hogy lehetőséget kapjanak a történetben felmerülő dilemmák értelmezésében, útmutatásukkal segítsék a szereplőket abban, hogy megvédhessék mindazt, ami igazán fontos a számukra.

Az év legforróbb napján tizenkét esküdt vonul vissza egy tárgyalóteremi tanácskozószobába, hogy meghozza döntését egy fiatal fiú ügyében, akit apja meggyilkolásával vádolnak. A tét óriási: egy ember élete forog kockán.

Az ítéletnek egyhangúnak kell lennie. A tizenkét esküdt azonban különböző társadalmi háttérrel rendelkezik: eltérő életutak, tapasztalatok, világnézetek és előítéletek találkoznak ugyanannál az asztalnál.

Ahogy a vita egyre hevesebbé válik, az érvek mögül lassan felsejlenek az előítéletek, személyes sérelmek, félelmek, és a szoba lassan a demokrácia, az igazság és az emberi felelősség laboratóriumává válik.

Vladimir Anton rendezésében a történet különös aktualitást nyer. Az instant vélemények, kommentmezők és virtuális viták világában, a 12 dühös ember arra emlékeztet, milyen nehéz – és mennyire nélkülözhetetlen – kilépni a véleménybuborékokból, valóban találkozni és párbeszédet folytatni egymással.

Reginald Rose ikonikus drámája az igazság, az előítéletek és a közös döntéshozatal törékeny természetét vizsgálja. Azt a kérdést állítja középpontba, amely ma talán fontosabb, mint valaha: képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk?